Hol máshol épülne, mint Kínában, nem messze Sanghajtól. A szálloda 100 méter mélyen nyúlik majd a földfelszín alá, körülötte pedig (mármint a felszínen) élménypark lesz.
Amerikában partit rendeznek a baba nemének felfedésére
Évezredeken át a szülésig vártak a szülők, hogy megtudják, hogy a kisbaba fiú-e vagy lány, és a világ nagy részén a családoknak még most sincs lehetőségük előre tudni, hogy milyen nemű gyerekük lesz.
Korán reggel mi másra is vágyna az ember, mint egy kiadós, gyorsan ekészíthető reggelire? Ezekkel az eszközökkel ez megvalósítható, s némelyik még jó kedvre is derít formájának köszönhetően :)
Őszintén bevalljuk, láttunk szebbnél szebb darabokat, de olyan különlegességet, mint az Adastra, még soha. Ha azt mondjuk, kivételes darab, nem mondtunk semmit.
Több amerikai egyetem vizsgálni kezdte, hogy a háziállatok milyen pozitív érzelmi-pszichológiai hatást gyakorolnak a normális gyermekkori fejlődésre, illetve a gyermekkori túlsúly, traumák és autizmus kezelésére. A teljeskörűség érdekében a kutatás érinti az allergiával és fertőzésekkel kapcsolatos aggályokat is.
Olimpiai bajnokaink nevét vette fel 13 metrómegálló Londonban
Az olimpiára új arculatot kap a londoni metróhálózat: az idei nyári játékok városának 361 földalatti állomása az újratervezés után ötkarikás bajnokok, illetve további világhírű sportolók nevét viseli. - írja az MTI.
Táblagépek segítségével kommunikálnak gondozóikkal Miami egyik állatkertjében az orángutánok: az intézmény reményei szerint a technológia révén idővel a látogatók is közelebbi kapcsolatba léphetnek a kimagasló intelligenciájukról ismert emberszabásúakkal.
Alighanem ez minden autógyűjtő álma, a Szent Grál – a Mercedes 300 SLR Roadster, melyet 1955-ben Stirling Moss vezetett a Mille Miglián. Kár, hogy az autó egész egyszerűen nem eladó.
Magyarországon 2012-ben 14%-kal csökkent a közlekedési balesetek halálos áldozatainak száma – közölte Siim Kallas, az Európai Bizottság helyettes elnöke, elismerve, hogy hazánk nagy erőfeszítéseket tett az áldozatok számának mérséklése érdekében.